Manhattan terv

Manhattan terv
A Trinity tesztrobbantás 1945. július 16-án, amely egyben a világon az első atombomba robbantás volt
Leírás
Időtartam	1942-1946
Leállítása	1947. augusztus 15.
Ország	Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Kanada
Felelős szervezet	Egyesült Államok Hadserege Műszaki szolgálat
Helyőrség	New York Manhattan 1942-43 Oak Ridge, Tennessee 1943-47
Végeredmény	Az atombomba megalkotása Little Boy atombomba Fat Man atombomba Hirosima és Nagaszaki bombázása Japán kapitulációja
Vezetők
Katonai	Leslie Groves tábornok Kenneth Nichols ezredes
Tudományos (civil)	Robert Oppenheimer
Jelvény
Manhattan Distict
Fő helyszínek
Hasadóanyagok gyártása	Urán-235: Oak Ridge, Tennesse Plutónium: Hanford
Tudományos elméleti és gyakorlati kutatások	Los Alamos

A Manhattan terv (Manhattan Project) a második világháborúban az atomfegyver kifejlesztésére szolgáló kutatás-fejlesztési projekt, egyben olyan közös vállalkozás volt, melyben részt vett az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada. Megindításáról 1942-ben döntött Franklin D. Roosevelt elnök a magyar Szilárd Leó kezdeményezésére, akit ebben Albert Einstein is támogatott és közös levelükben figyelmeztették az elnököt egy minden addiginál nagyobb hatóerejű fegyver elkészítésének lehetőségére, illetve arra, hogy a náci Németország is már hasonló eszközön dolgozhat.

Roosevelt elnök megértette a hozzá intézett levélben foglaltakat és az államapparátust megbízta a hasadó anyagokon alapuló technika kidolgozásával. Az elnöki intézkedésre megalakult az Urán Tanácsadó Bizottság, amely a tárgykörrel foglalkozott, majd Tudományos Kutatási és Fejlesztési Iroda S–1 Szekciójává alakult át és ez a testület biztosította a politikai felügyeletet. A feladat elvégzését Egyesült Államok Hadserege Műszaki szolgálatára bízták, amely Manhattanben alapított egy főhadiszállást és mivel azidőtájt az volt a névadási szokás az egyes katonai projektekkel kapcsolatban, hogy a központja földrajzi helyéről nevezik el, a projekt munkaneve a Manhattan projekt lett (és bár volt neki hivatalos fedőneve a kezdetben, később ez a megnevezés terjedt el széles körben). A projekt parancsnokának James C. Marshall ezredest jelölték, ám röviddel később 1942. szeptember 17-én őt lecserélték a kinevezése után éppen a feladat nagysága miatt tábornokká előléptetett Leslie Groves tábornokra. Marshall, majd az őt követő Groves helyettese pedig Kenneth Nichols ezredes lett. Groves emellett megkereste azt a tudóst, aki civilként irányította a projekt nem katonai részét, a tudományos kutatásokat és az azon alapuló műszaki és fegyverfejlesztéseket, a projekt civil vezetője így Robert Oppenheimer lett, aki számos neves amerikai tudós mellett magyar, olasz és más egyéb származású fizikust választott ki a projektben való részvételre.

A projekt kezdetén Roosevelt elnök arról határozott, hogy a projektet országa nem egyedül, hanem nemzetközi kooperációban végzi el, így az USA bevonta Nagy-Britanniát és Kanadát. Nagy-Britannia elsősorban a saját Tube Alloy projektjének, azaz a saját atomprogramjának eredményeinek, illetve emberállományának átengedésével segítette a Manhattan tervet, míg Kanada elsősorban uránérccel. Az idők során népes brit tudóscsoport érkezett a különböző kutatási helyszínekre, a tudományos munkát segítendő, majd később, a háborút követően ebből nőtt ki a brit atomprogram és a brit atomfegyver kifejlesztése is.

Groves tábornok és stábja rendkívül szerteágazó feladatot kapott. Egyrészt biztosítania kellett, hogy az egyetlen a természetben előforduló és akkoriban elérhető anyagból, az uránból megfelelő készletek álljanak rendelkezésre alapanyagként. Maga az USA viszonylag szerény készletekkel rendelkezett, de sikerült a világ akkoriban legnagyobb uránkészletével rendelkező belga kongói bányából készleteket lekötnie, valamint Kanadából is importáltak az anyagból. Másrészt biztosítani kellett, hogy a projekt kezdetén csak esetleg speciális laborokban rendelkezésre álló 1-2 grammnyi, vagy éppen csak mikrogrammnyi anyagokból ipari méretekben állítsanak elő hasadó anyagokat. A tudósok bebizonyították, hogy az urán 235-ös rendszámú izotópja és a csak mesterségesen, atomreaktorokban előállítható plutónium alkalmas fegyvergyártásra és kidolgozták hozzá az urándúsítás (a természetes urán 235-ös izotópjának szeparációja) és a plutónium előállításának módszereit, így az elektromágneses szétválasztást, a hődiffúziós és a gázdiffúziós szeparációt. A hadsereg ezekre a szeparációs módszerekre óriási üzemeket hozott létre, a Tennessee állambeli Oak Ridge-ben az U-235 előállítása, az északi Washington állambeli Hanfordban pedig a plutónium gyártása kapott egy hatalmas gyártókomplexumot, amelyek 1943–1944-es elindulása után megfelelően nagy mennyiségben kezdték előállítani a bombagyártás alapanyagait.

A projekt szellemi központját, ahol az elméleti munka és a kísérleti fegyverek összeállítása folyt – Robert Oppenheimer javaslatára – a távoli új-mexikói Los Alamosba telepítették a sivatagba. A tudományos munka és a helyszínre érkezett tudósok elhelyezését irányzó építkezések és fejlesztések versenyt futottak egymással. A távoli helyszínen aztán a szinte exponenciálisan növekvő számú tudós kétféle bombát is kifejlesztett, a Little Boy nevű, ún. ágyúcső kialakítású uránbombát, valamint a Fat Man nevű implóziós plutóniumbombát – egy fejlesztési zsákutca, a Thin Man ágyúcső típusú plutóniumbombája mellett – Los Alamos lett a helyszíne az elkészült fegyver kipróbálásának is. 1945. július 16-án a Trinity-teszt keretében a sivatagban sikerrel próbálták ki az „A Kütyü” névre keresztelt első atombombát, amelyet egy acéltoronyra függesztve robbantottak fel, ezzel sikerre juttatva a teljes fejlesztési folyamatot.

Harry Truman elnök a Trinity-teszt idején éppen a potsdami konferencián tárgyalt – Groves tábornok számára az indulás előtt előre kitűzte, hogy a tesztet úgy időzítsék, hogy annak eredményét be tudja jelenteni a szövetséges vezetőknek a konferencián – és amint hírét vette a sikeres atomrobbantásnak Los Alamosban, bejelentette Sztálinnak, hogy országa rendelkezik egy új szuperfegyverrel, amely képes eldönteni a háború menetét (Sztálin azonban kémein keresztül már tudott a hírről és az amerikai atombomba meglétéről). Potsdamban a szövetségesek kiadták a Potsdami Nyilatkozatot, amelyben megfenyegették Japánt, hogy teljes pusztulás vár rá – nem említve ezzel együtt az atombomba létezését – amennyiben az feltétel nélkül nem adja meg magát. Japán ezt elutasította, amely politikai értelemben automatikusan vonta maga után, hogy bevessék az új atomfegyvert. A két legyártott atombombát előbb Los Alamosból Tinian szigetére szállították, majd előbb 1945. augusztus 6-án az Enola Gay fantázianevű B–29 Superfortress Hirosimát, majd 1945. augusztus 9-én a Bockscar nevű B–29 Nagaszakit támadta a két bombával. A Hirosimára ledobott Little Boy – az utólagos elemzések szerint – 15 kilotonna TNT erejével egyenértékű robbanással megsemmisítette a város jórészét és kb. a város lakosságának 30%-át, 70-80 000 embert megölve, ugyanannyit megsebesítve pusztított, míg a Nagaszakira dobott Fat Man bomba nagyobb, kb. 21 kT erejű robbanást produkált, de a város domborzati sajátossága miatt kisebb rombolást végzett, így is megölve 35-40 000 és megsebesítve kb. 60 000 lakost. A két bombatámadás hatására a japán kormány belátta, hogy a háborút elvesztették és fel kell adniuk a háború befejezéséhez megkövetelt feltételeiket és Japán – Hirohito császár rádióbeszédének értelmében – 1945. augusztus 15-én feltétel nélkül megadta magát a szövetségeseknek, amelyről a dokumentumot hivatalosan 1945. szeptember 2-án írták alá, jogilag is véget vetve a második világháborúnak.

A háborút követően számos létesítményt leállítottak, bezártak, másokat továbbfejlesztettek. A Manhattan Projektet végül 1946. december 31-én lezárták, bár az erről szóló írásos parancs csak 1947. augusztus 15-én zárta le végleg a műveletet. Az összegzések szerint az atombomba kifejlesztése nagyjából 2 milliárd dollárt – 29,8 milliárd dollár, 10,5 billió forint 2023-as értéken – emésztett fel, amelynek egyrészt a 90%-a kellett a gyártóüzemek létesítésére és a hasadóanyagok gyártására és csak 10%-nyi volt a fegyverfejlesztésre fordított összeg, másrészt az összeg viszonylag szerény volt más háborús költések fényében.